Kalauz szorongós nőknek

Spirituális körökben nagyon sok mítosz kering arról, hogy kötelező megbocsátani mások baklövéseit, mert nekünk az a jó, akkor fogunk az érzelmi teher alól szabadulni, ha elengedjük a velük kapcsolatos sérelmeinket. És hogy nem jó a haragot sokáig hordozni, mindent meg kell tenni, hogy elmenjen, sőt, jót kell tenni azokkal, akik ellenünk vétettek, stb. stb.

Viszont sokszor van olyan, hogy a harag csakazértis ragaszkodik hozzánk, bármennyire meg is akarunk bocsátani, bármennyire el is akarjuk engedni, mintha valamit mondani szeretne. Ekkor pedig a megbocsátás erőltetése káros.

Lehet hogy ez furcsának tűnik, de így igaz.

Akkor mi a teendő?

Egy másik nézet, amit ismerek a megbocsátással kapcsolatban, az az, hogy meg kell különböztetni a bosszúvágy feladását és a másik felelősség alól való feloldozását. Valószínűleg ez a tűrés és a megbocsátás megkülönböztetését is takarja. Ebben az esetben a megbocsátás a bosszúvágy feladásával egyenlő, tehát nem törekszünk tovább arra, hogy megbüntessük azt, akivel konfliktusunk volt, nem célunk, hogy visszavágjunk neki, másra fordítjuk az energiánkat. Viszont – akármilyen gyengének is látjuk őt – a támadásáért a felelősséget az ő vállára rakjuk, nem mentesítjük alóla, hogy “nem tudja, mit cselekedett”. De, igen, nagyon is jól tudja. A “klasszikus”  megbocsátás fogalmával ez a szembesítés nem következik be, a másik agresszív viselkedéséért többnyire lélekben mi visszük el a balhét, és ez a mi önbizalmunkat rombolja. Mert mi vagyunk a rosszak, akik nem vagyunk képesek megbocsátani.

Ez utóbbi a nézet számomra szimpatikusabb, a felelősség megosztása miatt.

Ami viszont még jobban tetszik nekem, amit én javaslok, mint megbocsátásra törekvést, az az, hogy egy ilyen, számunkra sértő konfliktus után kérdezzük meg magunktól: “Miért zavar engemet az, ahogy a másik bánt velem? Lehet, hogy van egy mumus a fejemben, ami azt súgja, hogy el kell tűrnöm az ő randalírozását, hogy udvariasan jó képet kell hozzá vágnom? Nem tudom az érdekeimet érvényesíteni?” És itt meg is leljük azt a területet, amit, ha fejlesztünk magunkban, ha megszelídítjük a mumust, akkor már nem is lesz mit megbocsátanunk. Mert koncentrálni fogunk arra, hogy legközelebb ilyen helyzet ne fordulhassunk elő, illetve ha előfordul, akkor ki merünk majd állni az értékeinkért az emberi játszmában.

Ha úgy tetszik, megbocsátunk magunknak azért, mert engedtük a hátunkon vágni a fát. És képesnek tesszük magunkat arra, hogy egyenesen közöljük a másikkal: mire van szükségünk.

Te mit gondolsz a megbocsátásról?

Kapcsolódó bejegyzések:

1. Kő vagy kenyér? Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel - tartja a mondás. Viszont ezt sokan félreértelmezzük vagy félremagyarázzák. Egészen addig, amíg rá...
2. Te tökéletes akarsz lenni, vagy inkább boldog? Mert ha nem tudsz anélkül élni, hogy ne lennél tökéletes, és emiatt folyamatosan görcsölsz, annak komoly oka lehet a múltadban,...
3. A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy lelki sérülés következménye. Nézzünk mögé!...
4. Szeretet vagy elvárás? Sokan azt hiszik, szeretnek másokat, pedig csak elvárásokat támasztanak velük szemben. A kettő teljesen más!...
5. Hogyan járhatok mindenkinek a kedvében? Ha mindenkinek a kedvében akarsz járni, légy óvatos!...