PostHeaderIcon Az önbizalom és az emberi játszmák

Sokat lehet azon a kérdésen töprengeni, hogy mik azok a tényezők, amik az emberi életben nagyon alá tudják ásni az önbizalmat. Könyvtárnyi szakirodalom született már róla. Ha az én álláspontomat szeretném közzétenni, azt mondanám:

Az emberi játszmák mindenképpen ilyenek.

Mit értünk emberi játszma alatt?

Adott két felnőtt fél, akik valamilyen szempontból egymással hierarchikus viszonyban helyezkednek el:

  • Szülő-gyerek
  • Főnök-beosztott
  • Tanár-diák
  • Orvos-beteg
  • Plébános-hívő
  • Stb.

Emberi játszmának ezen kettősöknél azt lehet nevezni, hogy a hierarchiában feljebb álló fél érezteti a másikkal, hogy, úgymond, “ki a főnök“. Függetlenül attól, hogy kinek lenne igaza. Felhasználja a pozícióját, a tekintélyét, a tudását azért, hogy a gyengébbik felet megijessze, hogy Collection_business_1kirántsa alóla a szőnyeget.

Valószínűleg te is tudsz sok olyan esetről, amikor az erősebbik fél nemhogy nem emelte fel szellemileg a gyengébbet (ami egyébként a szeretet szempontjából kívánatos lenne), a kevesebb tudással bírót, hanem visszaélt a felette levő hatalmával. Fontos tényező viszont, hogy a gyengébbik fél pedig hagyta magát, mert a fejében levő mumusok és lelki sebek arra kondicionálták őt, hogy “tűrjön”.

Hogy hogyan lehet ezt kivédeni, és megőrizni a méltóságunkat?

Sajnos elkerülhetetlennek tartom, hogy időnként ne kerüljünk gyengébb pozícióba egy emberi kapcsolatban, és az is valószínű, hogy lesznek, akik visszaélnek a hatalmukkal velünk szemben. Ezért, véleményem szerint a hierarchiában lejjebb álló például ezeket teheti önmagáért:

  • Erősítheti azt a hitét, hogy ő is a Teremtő alkotása, ezért, mint bárki másnak, alaphelyzet szerint joga van a véleményéhez, a boldogsághoz, az egészséghez, az ideje, a pénze, stb. feletti rendelkezéshez. A lelkivilágát és a testét ő ismeri a legjobban, mivel ő él benne, az övé.

Fontos! Ahogy egy általam tisztelt nagyon bölcs szerzőtől olvastam, hogy ha valakiből gurut csinálunk, akkor ki vagyunk téve a hatalmi játszmáknak, mert saját magunkat alacsonyítjuk le! Ezért ez a viselkedés kerülendő!

Te hogyan őrzöd meg az önbizalmadat emberi játszmákban?

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. A bűntudat elfelejtése Hogyan tudjuk elfelejteni a káros bűntudatot? Tudatos kontrollal, sok gyakorlással, és mindenki érdekeinek megfelelő figyelembe vételével......
  2. A túlérzékenységről A bántásokra való túlérzékenység, depressziós hajlam nem bűn. Hanem egy lelki sérülés következménye. Nézzünk mögé!...
  3. Az önbizalom gyökerei Felhívom a figyelmedet egy olyan neveltetési mintára, amelyet jobb ha elkerülsz, vagy tudatosítasz, mert káros az önbizalomra....
  4. A hernyó nem tud repülni Ha a hernyót megfeleltetjük egy kisgyereknek, aki sok képességnek még nincs birtokában, amit egy felnőtt automatikusan tud (felnőttkor = pillangónál...
  5. Nyugtával dicsérd a napot? Bátran dicsérhetjük nyugtával a napot, ha minden pillanatáért minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy szép legyen....

2 hozzászólás idáig: “Az önbizalom és az emberi játszmák”

  • Devergo szerint:

    Az emberek általában azért magányosodnak el, mert ezek a fent említett emberi játszmák megfekszik a gyomrukat.
    Ezekben a játszmákban csak akkor lehetünk sikeresek, ha magunkról kevés információt adunk ki. Ez esetben pedig kevés barátságot köthetünk. A megoldás elsősorban az lehet, hogy magunkban próbálunk meg rendet tenni, a saját gondolkodásunkat, elvárásainkat fejtjük meg. Elérhetjük bizonyos idő után, hogy már bölcsen tudunk gondolkodni és viselkedni.
    A bölcs embert a “jobb emberek” szeretik, az erkölcsileg kevésbbé emelkedettek pedig legalább respektálják.

  • Szalkai Titi szerint:

    Devergo, köszönöm az értékes hozzászólásodat.
    Teljesen egyetértek veled.
    Bár a sok negatív tapasztalat után igen nehéz a fejünkben rendet tenni, de messze nem lehetetlen.
    Jó, ha vannak hozzá segítő barátok, támogatók. Segítő lehet egy önfejlesztő könyv vagy önismereti tanfolyam is, ahol megszelídítjük a mumusainkat…

Szólj hozzá!

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Rajongói oldal
Vélemények
"Nagyon szépen köszönöm a leveleket sokat segitettek az oldásban. Mindegyik leveledet tovább küldtem a barátaimnak és nagyon szerették. Várom leveleidet és gratulálok neked! Köszönöm a levelem ihlette blogot (az egyedüllét mint mumus)." - Erzsike az ingyenes szorongásoldó hírlevélsorozatról

"Nagyon szépen köszönöm a nevetésről küldött videót. Bevallom én már évek óta nem tudtam egy jó izűt nevetni. Most úgy nevettem, hogy csorogtak a könnyeim. Hát ez nagyon jó volt.
Tényleg ez nagyon segit. Régen kegyetlen nevetős voltam, de aztán....
Most megint el kell kezdeni, nem nem a gondokra gondolni és a betegségre.
Köszönöm neked." - Vali az egyik hírlevélről

"Köszönöm szépen a hírlevélsorozatot, számomra nagyon tartalmas és érdekes volt. További sok sikert kívánok neked, adja az Ég, hogy minél több emberen tudj segíteni." - Marika a hírlevélsorozatról

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Kérdőív

Szerkesszük együtt a lélekápolás honlapot! Miről olvasnál legszívesebben?

Eredmények

Loading ... Loading ...
Napi bölcsesség
Popper Péter

„Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.” (A belső utak könyve)

Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Társoldalak
Feliratkoztál már?
INGYENES szorongás- és stresszoldó lélekápolás hírlevél azonnali rossz érzés enyhítő tippekkel, KATTINTS IDE >>>

Meghívsz egy teára?

Switch to our mobile site